h1

Olvasónapló 2011 – március – (juj!) június

2011. június 15., szerda 22:58

Az utóbbi hetekben nagy csönd volt errefelé. Úgy tűnik, mostantól egy darabig megint egy picivel több szabadidőm lesz, igyekszem is pótolni a lemaradásaimat. Előbb jöjjön egy kis személyes, s talán nem kell sokat (hónapokat) várni egy népszerűbb posztra sem.

Ahogy előre megjósoltam, az utóbbi pár hónapban a szakirodalmon kívül nem sok könyv fordult meg a kezem között. Alig három kötettel sikerült csak csökkentenem az idei listám.

A tovább mögött szubjektív beszámoló az alábbi háromról.

Murakami Haruki: Norvég erdő. Geopen, 2007.

Ez a könyv fölöttébb megosztja az olvasóit. Csak olyan kritikákat olvastam róla, ahol vagy egekig magasztalták vagy épp ellenkezőleg, a földbe döngölték a művet és íróját.

Én az előbbi csoportba tartozom. Nagyon tetszett. Legfőképp az, hogy a komor, öngyilkosságokkal “tarkított” történet mégse volt lehangoló. Az író pikírt humora a legsötétebb jelenetet is feldobta, ott is nevettem, ahol nem illett volna.

A könyv után nem sokkal megnéztem a belőle készített filmet is (sajnos nem moziban… “vidék bameg, vidék…”). A könyv után némiképp csalódás volt.

Vatanabét nem gyorstüzelőnek képzeltem. 🙂 Viccet félretéve. Képi megoldások, zene lenyűgöző, mozivászonért kiált. Viszont a történetből a film pont azt ölte ki, ami a regényt naggyá tette. A humort. Így csak egy gyönyörű képi világú, nyomasztóan komor művészfilm lett. Jöhetnek a kövek! 😉

Trailer

*Plusz egy vallomás a végére. Miután befejeztem a regényt, azt gondoltam: juhé, Murakamit pont nekem találták ki! Ide nekem az összes könyvét!

Nem sokkal később bele is kezdtem a Határtól délre, a naptól nyugatra c. kötetébe, ami sajnos nagy csalódást okozott. Semmit sem találtam benne a Norvég erdő pozitívumai közül. Hadzsime – a regény főhőse – mérhetetlenül irritált és csak amiatt tudtam bealvás nélkül végigolvasni, mert olyan rövid volt. 😦

De még nem adom fel! A Norvég erdő annyira betalált, hogy nem hiszem el, hogy csak egy ilyen regénye lenne az írónak. A fordításra is gyanakszom (az egyik Molyos értékelés szerint egy egész bekezdés kimaradt a magyar kiadásból).

Diana Wynne Jones: A vándorló palota. Pongrác Kiadó, 2010.

Ez igen! Megtaláltam benne azt, amit Miyazaki bácsi fantasztikus látványvilágú mozifilmjéből hiányoltam.

Azt, hogy miért és hogyan szeretett bele Howl Sophie-ba és fordítva. 🙂

Magával ragadó olvasmány. Miyazaki Hayao csak nagy vonalakban veszi át a történetet, gyakorlatilag csak ihletett merített Diana Wynne Jones regényéből.

A karaktereket kölcsönvette, a fő ívet megtartotta, de ezen kívül szinte mindent máshogy alakított, így a regény azoknak is tartogat bőven meglepetést (mi az, hogy!), akik korábban már látták az animét.

– Tényleg van egy kis lázad – állapította meg Sophie, kezét a varázsló homlokára téve.
– Sőt félre is beszélek, mi több, foltok táncolnak a szemem előtt.
– Azok csak a pókok – csóválta a fejét Sophie. – Miért nem gyógyítod meg magad egy varázslattal?
– Mert a náthára nincs ellenszer – hangzott a gyászos felelet.

231. oldal

Diana Wynne Jones: Az égi palota. Pongrác Kiadó, 2010.

Csalódás. A többséggel ellentétben falra másztam Abdullah mézesmázos körmondataitól és Éjvirág kivételes képességeitől sem estem hasra (amikor egy alkalommal csendre intette Sophie-t, legszívesebben benyúltam volna a könyvbe, hogy helyre tegyem a kisasszonyt – *ja-ja, tudom. A kis agresszív…* ;)).

Howl, Sophie és Calcifer regényben betöltött szerepét valahogy a A vándorló palota kicsúfolásának éreztem.

Azt el kell viszont ismernem, hogy az írónő valóban mesterien kutyulta a szálakat, a rejtélyek a regény legutolsó harmadáig megoldatlanok maradtak.

Folytatás? Talán. A másik palotának, ahogy tudom, a sorozat első kötetéhez hasonlóan szintén női főszereplője van. Ez sokat nyom a latban. Az égi palota a regény jó kétharmadáig roppant férfiközpontú volt, és ezt az utolsó harmadban felbukkanó 30 hercegkisasszonynak se sikerült korrigálnia. Hiányoztak a csípős megjegyzések is (ebben a kötetben nem voltak olyan remek párbeszédek, mint az elsőben Howl és Sophie közt).

~ * ~

Szóval négyből kettő. Juj. Túl válogatós lennék? Vagy csak rosszul válogatok? Hümm… Jó kérdés.

Kibou no Hikari

Advertisements

4 hozzászólás

  1. Nagyon tetszenek a “beszámolóid” 🙂 Jópár olyan könyvet “ismerhettem meg” általad eddig,amiről nem is hallottam (még a Vándorló Palotáról se tudtam,hogy eredetileg egy könyv ><)
    Olvass sokat 😀 A mai generáció szófordulatával élve: lájk Neked 😀 ^^


  2. Köszönöm szépen a “lájkot” :D. Örülök, hogy hasznosnak találod a beszámolómat. 🙂


  3. A vándorló palotát én is imádtam, és az égi palota nekem is kész csalódás volt, Én is rettentően kíváncsi vagyok már a másik palotára, de amennyire várom, annyira rettegek is tőle, hisz mi lesz, ha ez is akkora baklövés lesz mint a 2. kötet?


  4. Hát, igen. Zsákbamacska. Az égi palotáról is mindenki csak szuperlatívuszokban beszél. Egy negatív kritikát sem olvastam, mielőtt belekezdtem.
    Ha esetleg előbb elolvasnád A másik palotát, mint én, nagyon örülnék, ha írnál egy rövid megjegyzést róla ide, hogy pozitív vagy sem. 😉
    Köszi



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: